Pünkösdi Astron Utánpótlás Kézilabda Torna – Kecel, 2017. június 02-05.

Pest Megyei Csapatbajnokság 2017. 1. forduló
2017-03-22
Elrajtolt a Megyei Úszó Csapatbajnokság
2017-10-30

Pünkösdi Astron Utánpótlás Kézilabda Torna – Kecel, 2017. június 02-05.

A VUK SE kézilabda utánpótlás csapatai közül az U10 – edzőjük Kubinszkyné Hegedűs Mariann – és U14-es fiúk – edzőjük Somlai József – képviseltették magukat a 2017. június 02-05. között megrendezésre kerülő Pünkösdi Astron Utánpótlás Kézilabda Tornán, Kecelen.

A „kicsik” először próbálhatták ki, hogy milyen is egy ilyen nagy torna, melyen a korosztályukból 16 csapat vett részt.

A „nagyok” immár negyedik alkalommal (korábban Kalocsa Kupán) vettek részt az eseményen. Az U14-es korosztályban 9 csapat indult.

Mindhárom nap keményen küzdöttek, eljutva ezzel a döntőig. Az I-II. helyért Balmazújvárossal csaptak össze, melynek eredménye 22-20 lett, így a százhalombattai U14 fiúk ezüstérmesek lettek.

Ez a kupa a gyerekek számára nagyon fontos volt, hiszen a csapat utoljára játszott ebben a felállásban. Többen „kiöregedtek”, átigazolnak más csapathoz. Hat év munkáját koronázták meg. A játék végén az érzelmek harcoltak az ünnepléssel. Búcsúztak egymástól, az eltelt évektől, az összetartó szülők csapatától, és a kézilabda szempontjából a legfontosabb embertől, az edzőjüktől, Somlai Józseftől, illetve Vass Évától, akik időnként pót apai-anyai szerepet is betöltöttek az életükbe.

Köszönjük a srácoknak, hogy velük örülhettünk, velük sírhattunk ezalatt az idő alatt. Szülőként – és szerintem a többi szülő nevében is – elmondhatom, hogy nagyon sokat kaptam, kaptunk tőlük. Nagyon fog hiányozni ez az összetartás mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Emlékül visszük magunkkal a sok nevetést, a biztatást, a küzdelmet, és a büszkeséget, amit irántuk érzünk.

Büszkék vagyunk Rátok: Tárnoki Márkó, Bozi Máté, Körtélyesi Zoltán, László Gábor, Ribárik Bálint, Baumgartner Márk, Strupka Attila, Major Olivér, Rácz Zsombor, Galambos Martin, Jánosi Tamás, Szillassy Marcell, Fekete Árpád, Molnár Krisztián, Ihász Vilmos, Adorján Marcell, Grunda Dávid, Czaltig Máté.

Köszönet illeti meg az edzőket: Somlai Józsefet (Soma bácsit) és Vass Évát, akik megismertették és megszerettették a kézilabdát a gyermekeinkkel.

Köszönet jár a szurkolóknak: szülőknek, rokonoknak, barátoknak, akik időt és energiát nem sajnálva segítették, támogatták a csapatot.

Nem búcsúzunk, csak elköszönünk. A barátságok megmaradnak, a kézilabda pedig örökre összetart mindannyiunkat.

Rácz Ágota